Tájékoztató a 2017. január 21. szombaton tartandó központi  írásbeli felvételiről

Kedves Felvételizők!

A vizsga helyszíne iskolánk épülete, melynek pontos címe: 2600 Vác, Brusznyai Árpád u. 6. 

A vizsgát a számodra kijelölt teremben kell megírnod.  A terem számát a letölthető táblázatban találod, valamint a vizsga napján az iskolában több helyen is kifüggesztjük. A táblázatban az oktatási azonosítód segítségével tudod magad beazonosítani, amit a diákigazolványod tartalmaz.

Kérlek, hogy a vizsga megkezdése előtt legalább 20-30 perccel korábban érkezz meg, és 15 pereccel korábban foglald el  a helyedet a kijelölt tanteremben.

A vizsga 2 x 45 percet vesz igénybe, melynek során először anyanyelvből, majd matematika tantárgyból kell egy-egy központilag készített feladatlapot kitöltened.

A két feladatlap között 15 perc szünet van.

 

A vizsgára feltétlenül hozzál magaddal személyazonosításra alkalmas igazolványt (diákigazolvány vagy személyi igazolványt), továbbá tollat, körzőt és vonalzót.

A dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli részt tollal kell elkészíteni. Az írásbeli vizsga során semmiféle más segédeszköz (pl. számológép, telefon, helyesírási szótár) nem használható.

A kijavított dolgozatokat 2017. január 26. (csütörtök) 8-16 óra között Te, vagy szülei megtekinthetitek az iskolában, a könyvtárban.

Amennyiben fel nem róható okból (orvos által igazolt betegség) nem tudsz részt venni a felvételi vizsgán, a pótló felvételi vizsga időpontja

2017. január 26. 14 óra.

 

A vizsgához sok sikert és eredményes felvételizést kívánok:

letölthető táblázat

 

Solymosi Csilla
Igazgató

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 208 vendég és 0 tag böngészi

FEL