Csendesnap

 

csendes1

2016. szeptember 27-én került megrendezésre, immáron második alkalommal a Csendesnap a 9. évfolyamos diákjaink számára. A rendezvény két részből állt, elsőként Borsiné Kusztos Ildikó, intézeti lelkész közös éneklésre invitálta a tanulókat, majd ezt követte az igehirdetés, a történet megbeszélése és egy gondolatébresztő kisfilm megtekintése. A második részben a 13/Ny osztály diákjai játékos feladatokkal készültek. A tanulók részt vehettek egy műveltségi kvízben, egy címereket tartalmazó puzzle-ben, egy akadálypályán és egy szórakoztató lufis feladatban. Mindenki élvezte a játékot, a program jó hangulatban telt.

Az eredményhirdetés előtt sor került még egy közös éneklésre, majd mindannyian elmondták az imádságot. A versenyt a 9/3 osztály nyerte el, akik jutalmul egy finom tortát kaptak. Emellett minden osztály és a segítők is egy-egy müzliszeletet és egy-egy banánt kaptak ajándékba. Köszönjük a részvételt, és gratulálunk a győztes osztálynak!

Simák Viktória

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 95 vendég és 0 tag böngészi

FEL