Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

Már második hete a digitális oktatás keretében folyik a tanítás. A héten már az új órarend szerint tartjuk az órákat.

Sajnos még mindig van néhány tanuló, aki többszöri kérés ellenére sem csatlakozott a tantárgyi csoportokhoz, így nem tud bekapcsolódni a közös munkába. Kérjük, haladéktalanul vegyétek fel minden tantárgyatokat a szaktanár által kiküldött kód segítségével. Ha probléma adódik, azonnal jelezzétek az osztályfőnöknek és a szaktanárnak.

Az órarendi órákon minden alkalommal be kell jelentkeznetek. Több esetben lesz videós óra, ahol kicsit személyesebb lehet a kapcsolat. Ebben az esetben egyértelműen látszik a jelenlévők köre. Ha a Google tantermen keresztül zajlik az óra, akkor az óra elején egy „Jelen” üzenettel kell bejelentkeznetek, ennek alapján a tanár rögzíti a hiányzókat. Nagyon fontos, hogy az órákon mindenki jelen legyen. A kiadott feladatokat igyekezzetek határidőre elkészíteni.

Ebben az új helyzetben is ki kell alakítani egy napirendet, amelynek a tanórák fontos részét képezik. A feladataitokat ütemezzétek, rendszeresen mozogjatok, a testnevelők által kiküldött anyagokat is használjátok.

Kerüljétek a csoportos összejöveteleket, vigyázzatok a saját és családtagjaitok egészségére!

Problémákkal keressék/keressétek az osztályfőnököket, szaktanárokat, az iskola vezetőségét. Ha bármiben hiányt szenvednek / szenvedtek, kérjük, jelezzék / jelezzétek, a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk segíteni.

A KRÉTA napló üzenő felülete továbbra is működik.

Kollégáink nagyon sokat tesznek azért, hogy ez a félév érvényes legyen, minden tanulót le tudjunk zárni, de ehhez a tanulók munkája is elengedhetetlen. Kérjük a tisztelt Szülőket, támogassák munkánkat azzal, hogy figyelemmel kísérik gyermekük haladását.

Mindenkinek jó egészséget, kitartó munkát kívánunk!

                                                                                                                                     Iskolavezetés

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 24 vendég és 0 tag böngészi

FEL