„Vagyok trilliomod emberiség-történet,

aki akár egy sejtben újraeszmél” (Rózsa Endre: Férfikorban)

 

  Rendhagyó irodalomórára került sor a RÓZSA ENDRE EMLÉKNAP keretei között, RÓZSA ENDRE KÖLTÉSZETE  A „KILENCEK” KÖZÖTT– AZ ÁMOKFUTÓ  ÁLMAI címmel 2018. november 6-án.

  Az emléknap nyitányaként RÓZSA Endre (1941-1995) költő, szerkesztő, műfordító, újságíró egykori váci otthonánál elhelyezett emléktáblánál tartott ünnepélyes koszorúzáson iskolánkat a 10 / G osztály képviselte. Ezt követően az iskola impozáns könyvtártermében tartott irodalomórán RÓZSA  Dániel magyar-francia szakos tanár, költő, Rózsa Endre fia; MEZEY Katalin Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, a Kilencek költőcsoport tagja; NÉMETH Péter Mikola költő, a rendhagyó irodalomórák megálmodója és mentora, valamint NÉMETH Zsófia Nóra előadását hallgathatták meg az érdeklődő diákok.

  A személyes élményeken, kötődésen alapuló történetek mellett az előadók Rózsa Endre költeményeinek felolvasásával színesítették a nem mindennapi eseményt. Mindez kiváló alkalom volt arra, hogy a diákok érdeklődési körében a kortárs magyar irodalom méltó helyére kerüljön, hogy felfigyeljenek a regionális kultúra szépirodalmi értékeire, s nem utolsó sorban arra, hogy példaként álljon előttük a gondolatokban, a nyelvben, a képekben megvalósuló fegyelem és harmónia utáni vágy, mely Rózsa Endre költészetének sajátja.

 

Dervaderics Grácia Zita

1 2 3 4

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 25 vendég és 0 tag böngészi

FEL