A 2011/2012-es tanévben az Aktuális menüpont alatt közzétett cikkek gyűjteménye.

 

 

II. Váci Iskolák Közötti és Amatőr Sárkányhajó Bajnokság - EZÜSTÉREM

 

2012. június 10-én került megrendezésre a Zenepavilon alatti Duna-part szakaszon a II. Váci Iskolák Közötti és Amatőr Sárkányhajó Bajnokság, melyen idén is részt vett iskolánk csapata. Az alábbiakban Rácz Beatrix 11/2. osztályos tanuló élmény beszámolóját olvashatjátok.

 

Eljött ez a nap is 2012. június 10. vasárnap, mikor összemérhettük erőnket a többi váci középiskola csapataival, mint például: Piar, Boronkay, Király.

9 órakor teljes létszámban sorakoztunk fel a Zenepavilon alatti Duna-part szakaszon. A verseny 9:30 kezdődött a megnyitóval és 13 óráig tartott. A versenytáv 200-250 méter volt, folyásiránnyal szemben, melyet kb. 2 perc alatt teljesítettünk. A felnőtt amatőr verseny keretein belül került megrendezésre a Dunakanyar települései közötti sárkányhajó verseny is.

Keris csapat tagjai:

Csiszár Péter

Kurdi Dorottya

Borsán Barbara

Kovács Gergő

Kovács Kinga

Magyar Zsófia

Zsömbörgi Kinga

Majer Angéla

Ujvári Tünde

Tar Cintia

Mónus István

Dalnoki Bence

Piri Gábor

Valentin Ádám

Ziman Bence

Vecsei Áron

Veres Ábrahám

Prohászka Gergő

Klenyánszki Anett

Riskó Beatrix

Galba Péter

Kelemen Ákos

Rácz Beatrix

Lányi Márton

 

A versenyt hetekig tartó edzések előzték meg, nem állítottak meg minket a hatalmas hullámok, hajók ezrei, és a viharos napokat is túléltük a cél érdekében.

 

És végül Ezüstéremmel tértünk haza. Jövőre ugyanitt ugyanekkor ismét megmérettetjük magunkat.

2012-06-19


II. "Közlekedj Krétával" Aszfaltrajzverseny - I. helyezés

 

2012. június 6. szerdán Vácon a Zene-pavilonnál került megrendezésre a II. "Közlekedj Krétával" Aszfaltrajzversenyt.

Egész nap színes programok biztosították a felhőtlen szórakozást a néző és versenyző gyerekeknek (Kozma Orsi - ének, versenyautók) a Lavina Autó Kft. jóvoltából. Kiállításra került egy rendőr motor is, amire felülhettek a gyerekek egy fotó erejéig. Iskolánkat a 11/E osztály képviselte. Rajzukkal a középiskolás kategóriában az első helyezést érték el. Gratulálunk!

 

2012-06-13


Iskolakönyvtári figyelmeztető

 

Kedves Diákok!

Kérjük, hogy a jövő hét folyamán, legkésőbb csütörtökig mindenki adja le a könyvtárban az év közben kikölcsönzött könyveit, illetve azokat az „ingyen tankönyveit”, amelyekre már nincs szüksége.

2012-06-08


Pályázati siker

 

A Leonardo da Vinci mobilitás pályázat keretén belül 44.616 € támogatást nyert iskolánk a Tempus Közalapítványtól.

 

A projekt 25 tanulónknak nyújt lehetőséget, hogy egyhónapos gyakorlaton vegyen részt Németország Türingia tartományában. A gyakorlat teljes ellátását az elnyert összeg fedezi. A projekt 2012. június 12-től 2013. május 17-ig tart. Az első csoport augusztus 30-án indul Németországba, ahol szállodákban, vendégházakban ismerkedhetnek meg a német vendéglátási szokásokkal, hazatérve pedig hasznosíthatják az ott tapasztaltakat. A tanulók kiválasztásának nehéz folyamata el is kezdődött. Egy szaktanárokból, nyelvtanárokból, az iskola vezetéséből és a német partner képviselőjéből álló szakmai bizottság fogja a legrátermettebb tanulókat kiválasztani.

2012-06-04


Megrendelhető az új KERI póló

 

Kedves Diákok! A következő tanévi pólóval kapcsolatos szavazáson a legtöbb szavazatot Szosznya Lilla 9/2. osztályos tanuló által tervezett minta kapta, így ebből készül el iskolánk új pólója.

 

 

Az új póló 1100 Ft befizetésével megrendelhető jövő héttől június 14-ig Varga Péter tanár úrnál (326-os szoba). Az új póló átvételi időpontja a 2012/2013-es tanév első tanítási napja.

 

 

2012-05-31


Felkészítés szóbeli érettségire - 12/1. osztály

 

Felkészítés szóbeli érettségire május 22-től minden érettségi tantárgyból az órarend szerinti időpontokban.

2012-05-21


Angol korrepetálás időpontok - Schidlberger Júlia tanárnő

 

A hét Május 22. Kedd - 2. óra 12/1. osztály, 4. óra 12/2. osztály

 

B hét Május 29. Kedd - 2. óra 12/1. osztály, 4. óra 12/2. osztály


2012-05-17


Beiratkozás

 

Kedves leendő elsőévesek! Iskolánkba a beiratkozás a következő időpontokban történik.

 

Június 28. 9:00-12:00 szakközépiskola
Június 29. 9:00-12:00 szakiskola, nyelvi előkészítő

 

 

 

 

A beiratkozásra a tanuló hozza magával:

- általános iskolai bizonyítványát

- személyi igazolványát

- TAJ kártyáját

- Oktatási azonosító kártyáját

- igazolást az ingyenes tankönyvre jogosultságról (melléklet)

- továbbá kérjük a szülő e-mail címét.

 

Tájékoztatom a beiratkozáskor felmerülő költségekről:

- az iskola emblémájával díszített nyakkendő 1800,-Ft

- iskola logójával ellátott póló 1100 Ft

 

továbbá az iskolai hagyományoknak megfelelő:

- ünnepi öltözet: matrózblúz, sötét alj (lányok), fehér ing, sötét öltöny (fiúk)

- sportfelszerelés: fehér trikó, rövidnadrág, edzőcipő.

 

A diákigazolványhoz szükséges fényképet – előzetes időpont egyeztetés után – az okmányirodában kell elkészíttetni.

A tankönyvvásárlás időpontjáról beiratkozáskor kapnak tájékoztatást a tanulók, a tankönyvek várható összege (melléklet).

 

Vác, 2012. május 17.

 

Üdvözlettel:

 

Ladányi Károly

mb. igazgató

2012-05-17

 


Egészségnap

 

 

2012.04.24-én iskolánk tanulói részére „Egészségnap” került megrendezésre a Madách Imre Művelődési Központban.

 

Meghívott vendégeink voltak:  Kanyó Zsolt paralimpikon
dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos

 

Első előadóként Kanyó Zsolt az életéről, sportpályafutásáról, sikereiről és kudarcairól,
mindennapi kitartó és tervszerű felkészüléséről, terveiről, a közelgő londoni para-
limpiáról beszélt. Remélhetőleg a tanulók egy egész életre szóló tanulságos élményt
kaptak Tőle abban a másfél órában. 
Mindannyian szurkolunk, hogy a londoni paralimpián szép sikert érjen el!

 

 

 

 

 

 

 

 

Második előadó dr. Zacher Gábor főorvos Úr volt.
A család fontos  meghatározó szerepéről, szülő és gyermek közötti jó kapcsolat
korai kialakításáról, a serdülőkor problémáiról beszélt. A káros szenvedélyek kiala-
kulásához vezető útról szólt, ill. ezen szenvedélyek elkerülésének módjait mutatta
meg.
Mindkét előadás–pódiumbeszélgetés–rendkívül érdekfeszítő, tanulságos, értékes
volt.
A zsúfolt színházteremben a tanulók feszült figyelemmel hallgatták mindkét előadót.
Érdeklődésükre jellemző, hogy sok kérdés és értékes hozzászólás hangzott el.

 

Köszönjük ezt az értékes napot!

„Sokszor hiányzik a bátorságunk, hogy szóljunk akkor, amikor kellene. Ezért aztán
az a képességünk sem fejlődik ki, hogy kellő időben odafigyeljünk mások szavára.”
(Hans Kanitz)

 

2012-05-02


DÖK gyűlés

 

Kedves Diákok! Május 2-án a 6. órában minden osztály választott diákönkormányzati  képviselőit (osztályonként 1 fő) várom a 419-es terembe a Diákönkormányzat értekezletére.

 

 

Üdvözlettel:

 

Varga Péter
DÖK munkáját segítő pedagógus

2012-04-27


Diáknap

 

Az idei tanévben április 25-én került sor iskolánkban a hagyományos diáknap megrendezésre.

 

Szerencsére az előző napi sötét felhők elszálltak a nagy nap reggelére. Idén is számos program közül választhattak iskolánk tanulói: Arany Fakanál főzőverseny, labdarúgó bajnokság, röplabda bajnokság, "Keri Ász" házi pókerverseny valamint az elmaradhatatlan osztályok közötti vetélkedő. Ezen a napon lehetett szavazni, hogy az előzetes feladatként kiadott KERI logók közül melyik kerüljön rá a jövő tanévi pólóra. Ezt a versenyszámot a 9/2. osztály csapata nyerte meg. Logójukat Szosznya Lilla tervezte. Az osztályok közötti vetélkedőt idén a 11/2. osztály csapata nyerte, így  idén ők kapták a Keri Bödön Vándorkupát. Második helyen végzett a 12/E osztály csapata, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokára a 11/B. osztály csapata állhatott fel. A Keri Ász házi pókerversenyt Jójárt Ádám nyerte meg, maga mögé utasítva Koczman Ákost és Szabó Ádámot. Az osztályok közötti labdarúgó bajnokságot a 13/1. osztály csapata nyerte meg, megelőzve a 10/A és 14/2. osztályok csapatait. Az idei tanévben először megrendezett röplabda bajnokságban a 10/E osztály bizonyult a legjobbnak, második lett a 9/1. osztály, míg a harmadik helyet a 9/B osztály csapata csípte el. Az Arany Fakanál főzőversenyen idén az abszolút kategóriában első helyezést ért el -azaz az Arany Fakanál idei nyertese - a 11/E osztály csapata lett, a csapat tagjai: Valentin Ádám és Erdei Virág voltak. Köszönjük a főzőverseny a szakértő zsűrizését Ványi Lászlónak a visegrádi Thermál Hotel konyhafőnökének, Fónagy Istvánnak a Vendégvárók Váci Egyesületének az elnökének valamint Poszpisel Gyulának és párjának Nagy Mónikának a diósjenői Mona Liza Pizzéria és Ételbár tulajdonosának. Az idei diáknapunkat több vállalkozás és szülő is segítette szponzorként, melyért nagyon hálásak vagyunk, köszönjük szépen a felajánlásokat. Minden szervezőnek és segítőnek köszönet a segítségért és a színvonalas munkáért. (A diáknapi képek a Galéria menüpont alatt tekinthetők meg.)

 

A diáknapot támogatták:

 

- 2M Design

 

- Mona Liza Pizzéria és Ételbár - Diósjenő

 

- Nagy Attila ev. – Zöldség és gyümölcs kereskedés – Szentendre

 

- Erzsó Zöldség-gyümölcs – Veresegyház

 

- Földváry téri zöldséges – Riskó Beatrix 11/A osztályos tanuló és családja

 

- Prim ABC (Art-ker Plusz Kft.)

 

- NBH Security Kft.

 

- Oázis Cukrászda – Vörösház

 

- Giuseppe Trattoria Pizzéria

 

- Szimplavé – Postapark

 

- Törökmezői Turistaház

 

- Floch Cukrászat

 

- Patak Vendéglő – Kismaros

 

- Vendégvárók Váci Egyesülete

 

- Family Vegyeskereskedés – Szob (Pásztor és Társai Bt.)

 

- Remete Pince Étterem

 

- Madách Imre Művelődési Központ

 

- Verebes Evelin 10/E osztályos tanuló és családja

 

- Sipeki Attila 11/1. osztályos tanuló és családja

 

Köszönjük!

2012-04-26


Nagy versmondás Vácon

 

Iskolánk is részt vett  "A nagy versmondás" elnevezésű programsorozaton április 16-án délelőtt a váci Konstantin téren.

A 10/E, a 11/E és a 10/ 2 osztály mondta több száz más általános -és középiskolai diákkal együtt Juhász Gyula Liszt Ferenc emlékezete című versét a  dóm lépcsőin állva Jordán Tamás ( Kossuth-díjas színművész) "vezényletével". A költeményt középiskolai és általános iskolai magyartanárok választották, akik figyelembe vették azt a tényt, hogy Juhász Gyula személyesen is kötődött Vác városához.: 1899-ben itt vetette papírra a Váci szeptember című versét (itt volt piarista novícius -" újonc" a szerzetesrendben -1899.augusztus 26. és 1900. május 5. között).
A    program zárásaként Jordán Tamás elszavalt két verset  József Attilától, és arra biztatta a diáksereget, hogy ők is  olvassanak verseket.

 

2012-04-26


Felvételi jegyzék

 

Kedves felvételiző Diákok! Kedves Szülők! Az írásbeli és a szóbeli felvételi alapján elkészült az iskolánkba jelentkezett tanulók felvételi rangsora.

 

Felvételi rangsorok:

 

 

 

 

 

 

2012-04-23


Eredményes szereplés a Király kupán

 

Április 20-án remek időjárási körülmények között került megrendezésre a Király Endre Ipari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium szervezésében az idei tanévi Király kupa.

Iskolánk idén a kupára a foci csapatok mellett (fiú, lány) fiú és lány futócsapatot is nevezett. A fiú focisták megnyerték a kupát (csapattagok: Major Balázs, Nagy Richárd, Zsolnai Richárd, Gergely Zoltán, Sztriskó Zoltán, Lami István, Nagy Szabolcs, Karácsony Dávid, Rácz Dominik, Füle Ákos), míg  lányaink az 4. helyen végeztek (csapattagok: Markovits Orsolya, Zsömbörgi Kinga, Borsán Barbara, Fehér Barbara, Kapuszta Karolina, Hevesi Csenge, Simon Diána, Ziman Helga). A 4x400-as fiú váltófutásban az iskola csapata az előkelő 2. helyen végzett (csapattagok: Lami István, Veres Ábrahám, Ziman Bence, Nagy Szabolcs), míg ugyanebben a kategóriában lányaink is a 2. helyet szerezték meg (csapattagok: Borsán Barbara, Czigony Melinda, Rácz Beatrix, Fritz Orsolya). Minden résztvevőnek gratulálunk és további szép sport sikereket kívánunk. Labdarúgó csapataink mezeinek feliratozását köszönjük Szabó Lászlónak és a Lavina Csoportnak.

 

 

2012-04-23


Könyvvásár a Diáknapon

 

Április 25-én a Diáknapon fantasztikus könyvvásárt tartunk az iskola könyvtárában feleslegessé vált dokumentumokból. Több mint négyszáz könyv közül válogathattok a földszinti aulában felállított standon, szótárakból, szépirodalmi és szakirodalmi művekből.

A könyvek egységára csupán 50 Ft!

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

2012-04-21


Rendkívüli szülői értekezlet

 

Tisztelt Szülők! 2012. április 20-án 16 órai kezdettel rendkívüli szülői értekezletet tartunk iskolánkban. Téma: iskolánk jövője, az egyházi fenntartás lehetőségei.

 

Ladányi Károly
Mb. igazgató

2012-04-18


"Édes anyanyelvünk" - megyei forduló

 

Ismét összemértük tudásunkat más iskolák diákjaival.

Ezúttal az „Édes anyanyelvünk” magyar nyelvi versenyén indult el két diákunk:

  • Kelemen Mercédesz 11/E
  • Kovács Pál Róbert 10/1

 

2012. április 11-én került megrendezésre a Madách Imre Gimnáziumban a verseny megyei fordulója.

Több iskolából érkeztek a versenyzők, akik először egy írásbeli tesztet töltöttek ki, majd sor került egy szóbeli érvelési feladatra is.

Az írásbeli, és a szóbeli egyaránt a lehető legjobb tudást igényelte a résztvevőktől.

Iskolánk tanulói ugyan nem jutottak tovább az országos versenyre, de így is nagyon szép munkát végeztek.

Gratulálunk nekik, és szeretnénk köszönetet mondani felkészítő tanáraiknak is.

2012-04-13


Német nyelvi verseny

 

Elkészült a beszámoló a német nyelvi versenyről is.

 

Sok versenyző szellemű diák jár iskolánkba.

Ezt mi sem mutatja jobban, mint az a népes kis csoport, akik részt vettek az iskolánkban 2012. március 29-én megrendezett német nyelvi versenyen.

Kemény versengés folyt a résztvevő csapatok között, akik minden tudásukat felhasználva küzdöttek az első helyért.

A diákoknak elő kellett venni legjobb tudásukat mind az írásbeli, mind a szóbeli részén a versenynek.

A feladatok a legkülönfélébbek voltak.

A német nyelvtörőtől a szintén német activityig mindenki megtalálta azt, amiben kicsit jobb, mint a többiek.

A végeredmény magáért beszél.

 

A verseny 1. helyezettjei a 12/1. osztályból kerültek ki:

- Gáti Vivien

- Sebján Andrea

- Sztriskó Zoltán

 

Az utánuk legeredményesebben végző diákok a 11/2. osztályból indultak:

- Kurucz Norbert

- Vecsei Áron

- Braun Barna (10/2)

 

Egy lánycsoport lett a 3. helyezett a 11/E osztályból.

A csapat tagjai:

-Toma Diána

- Kozák Klaudia

- Erdei Virág

 

A többi részt vevő diák helyezést ugyan nem ért el, de méltán mondhatjuk, hogy a legtöbbet hozták ki magukból.

Gratulálunk minden résztvevőnek, és szeretnénk köszönetet mondani felkészítő tanárainknak, akik egyben segítettek a verseny lebonyolításában is.

 

2012-04-04


Angol nyelvi verseny

 

Gyöngyösi Helga 10/1. osztályos tanuló élmény beszámolója a versenyről.

2012. március 29-én az angol versenyen  a 10/1. osztályt képviseltem az ’Incredible’ csapatban. Minden csapat fantázianevet választhatott magának.

Változatos feladatokban mértük össze angoltudásunkat.  Hallgattunk zenét, londoni látványosságokat ismertünk fel képekről, humoros férj-feleség párbeszédet játszottunk el, s élveztük az ’Activity’ játékot is. Szoros volt a verseny, ezért izgalmassá is vált. Büszke vagyok arra, hogy a győztes csapat tagja lettem.

Ez a verseny azért jó, mert nem unalmas, színes, érdekes feladatokkal van tele. Szeretnék jövőre is részt venni rajta, jókat nevetni, vetélkedni.

 

Gyöngyösi Helga (10/1.)

 

A verseny végeredménye

1, Incredible (10/1) Gyöngyösi Helga; Rottenhoffer Attila  (99 pont)


2. Zenészek (10/E) Szijjártó Szabina; Molnár Zsombor; Ott Dénes (91 /72 pont)


3. What can there (9/2) Fritz Annus; Sós Regina; Farkas Bálint (91 /70 pont)

 

További  eredmények:

Shake it                             65 pont

 

Shine                                50 pont

 

The Team                         86 pont

 

Guinea pigs                      76 pont

 

West Coast Team             86 pont

 

Stars                              82 pont

 

’Champions’ Team          86 pont

 

 

 

2012-04-04


"Szép magyar beszéd" verseny - megyei döntő

 

Az alábbiakban a versenyen iskolánkat képviselő Léman Boglárka 12/E osztályos tanuló élmény beszámolóját olvashatjátok.

Március 10-én részt vettem a Cegléden megrendezett "Szép magyar beszéd" verseny megyei fordulóján. A középmezőnyben sikerült végeznem, ennek ellenére örültem, hogy odáig is eljutottam. A verseny után ellátogathattam Kiskőrösre, ahol láthattam Petőfi Sándor szülőházát, illetve Nagykőrösön az Arany János Múzeumot is megcsodálhattam. Majd a múzeum előtt A nagy tanári kar szoborcsoport előtt állva még fényképet is készíthettem. Ezután Kecskeméten a városok irányát jelző márvány műemléket is megnéztem. De legjobban mégis a trianoni emlékmű tetszett, amit a város a békeszerződés 90. évfordulója alkalmából készíttetett. Végezetül: lehet hogy a versenyt nem nyertem meg, de egy örök élménnyel gazdagodtam.

 

2012-03-26


"Édes anyanyelvünk" iskolai verseny - végeredmény

 

Iskolánkban április 6-án (írásbeli rész) és április 8-án (szóbeli rész) került megrendezésre az "Édes anyanyelvünk" verseny.

Az iskola tanulói közül több mint húszan vettek részt az első, írásbeli fordulón. Egy tesztet töltöttek ki a versenyzők, amely tartalmazott helyesírási és szókincsbővítő feladatokat. Közülük a legjobb öt jutott tovább a verseny szóbeli részére, ahol retorikai készségüket mutatták meg egy érvelő beszéd előadásával. Az első helyen Kelemen Mercédesz (11/E), második helyen Kovács Pál Róbert (10/1.), harmadik helyen pedig Cerny Gábor (12/E) végzett. Az első három helyezettnek járó könyvjutalmat Ladányi Károly, az iskola igazgatója adta át a március 15-i ünnepségen.

2012-03-20


Idegen nyelvi érettségi témakörök

 

Kedves Érettségiző Diákok! Az angol és német érettségi témakörök megtekinthetők és letölthetők innen. Az idegen nyelvi érettségiről még több hasznos információt olvashattok itt.

2012-03-20


Ideiglenes felvételi jegyzék

 

Kedves felvételiző Diákok! Kedves Szülők! Az írásbeli és a szóbeli felvételi alapján elkészült az iskolánkba jelentkezett tanulók ideiglenes felvételi rangsora.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a közzétett felvételi rangsor ideiglenes és tájékoztató jellegű! A jövő tanévben az első évfolyamon induló osztályok tervezett osztálylétszáma osztályonként átlagosan 28 fő lesz. A tervek szerint a 2012/2013-as tanévben a 01-es tagozat kóddal meghirdetett kereskedelmi-marketing, üzleti adminisztráció tagozaton iskolánk kettő osztályt indít.

 

Felvételi rangsorok:

 

 

 

 

 

2012-03-12


Jelentkezés OKJ szerinti 2 éves képzésre

 

Érettségizett tanulók jelentkezését várjuk a 2012/2013-as tanévben iskolánkban induló OKJ szerinti két éves Kereskedő és Vendéglős szakmai képzésekre. Jelentkezni lehet 2012. június 29-ig, az iskola titkárságán leadott jelentkezési lappal. Jelentkezési lap letölthető itt.

2012-03-08


"Erdély, a testvérhaza" - II. hely a vetélkedőn

 

2012. február 10-én iskolánk csapata is részt vett a Madách Imre Művelődési Központ által szervezet "Erdély, a testvérhaza" című vetélkedőn.

2012. február 10-én, a Madách Imre Művelődési Központban került megrendezésre az „Erdély a testvérhaza” című vetélkedő az Erdélyi napok keretében, amelyen a váci középiskolák tanulói vehettek részt 4 fős csapatokkal. Az iskolánkat képviselő csapat tagjai Gyöngyösi Klaudia (10/2.), Hegedűs Georgina (12/2.), Székely Noémi (11/1.) és Horváth András (12/E) tanulók voltak.

A vetélkedőn főként Vác testvérvárosa, Székelyudvarhely került előtérbe, de a feladatok között volt például térképismeret, népdalfelismerés, városok, nevezetességek, irodalommal és történelemmel kapcsolatos kérdések is.

Köszönettel tartozunk Majerné Szabó Ilona tanárnőnek a felkészítésért, melynek hasznát is vettük, és ez által a 2. helyezést értünk el, pár pont lemaradással. Könyvjutalommal és egy oklevéllel gazdagodtunk és a vetélkedő által sok új ismeretet szerezhettünk Erdélyről.

 

vetelkedo

2012-03-01


Horváth Martin szép sikere a Kempo VB-n

 

Iskolánk tanulója Horváth Martin (10/E) szép sikereket ért el a február első hétvégéjén Tökölön rendezett Kempo Világbajnokságon.

2012. február 4-5. között rendezték Tökölön a X. Juhász Ferenc Kempo Emlékverseny és Nyílt Kempo Világbajnokságot, melyen Martin is részt vett és a 16-18 év közötti korosztály chikara curabe versenyszámában II. helyezést, míg a light contact versenyszámban III. helyezést ért el. Sikeréhez gratulálunk és további sikerekben gazdag évet kívánunk. Martin az őrbottyáni SVSE Kempo Klub versenyzője, edzője Verók Péter. A klubról bővebb információt kaphatok az alábbi linken.

 

Martin1vb

Martin

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2012-02-23


Véradás

Kedves Diákok, Tanárok! Március 2-án (pénteken) 10 órától a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Dísztermében VÉRADÁS lesz. Minden 18 évet betöltött tanulót és tanárokat TAJ kártyával sok szeretettel várnak a szervezők. Jelentkezni lehet február 29-ig az osztályfőnököknél vagy március 01. 10 óráig Gyulay Alexandra tanárnőnél. ADJ VÉRT ÉS MENTS MEG 3 ÉLETET.

2012-02-23


Szóbeli felvételi

Kedves Szülők! Kedves felvételiző Diákok! Az iskolánkba jelentkező tanulók számára a felvételi elbeszélgetést a következő időpontokban tartjuk:

 

2012. február 28. 13 órától Nyelvi előkészítőre (05-ös tagozat kód) (225-ös és 204-es terem)
2012. február 29. 13 órától Szakközépiskolába jelentkezők számára (vendéglátás-idegenforgalom; 04-es tagozat kód illetve kereskedelmi-marketing 01-es tagozat kód) (104-es terem)
2012. március 1. 13 órától Szakközépiskolába jelentkezők számára (vendéglátás-idegenforgalom; 04-es tagozat kód illetve kereskedelmi-marketing 01-es tagozat kód) (104-es terem)
2012. március 5. 13 órától Szakiskola jelentkezők számára (mindkét szakmacsoport; 02 és 03 tagozat kód) (104-es terem)

 

Kérjük a felvételiző diákokat hogy  diákigazolványukat, az általános iskolai ellenőrző füzetüket, illetve bármilyen versenyen elért kiemelkedő eredményt igazoló dokumentumaikat hozzák magukkal, valamint az alkalomhoz illő öltözékben jelenjenek meg a felvételi elbeszélgetésen.

 

Felvételi névsorok:

 

Február 28.: nyelvi előkészítő (05-ös tagozat kód)

 

Február 29.: szakközépiskola (04-es és 01-es tagozat kód)

 

Március 1.: szakközépiskola (01-es és 04-es tagozat kód)

 

Március 5.: szakiskola (mindkét szakmacsoport; 02-es és 03-as tagozat kód)

 

Mindenkinek eredményes felvételizést kíván:

 

Ladányi Károly
Mb. Igazgató

2012-02-22


English Competition

 

Kedves Diákok! Iskolánk Idegennyelvi Munkaközössége angol versenyt hirdet érdeklődő diákok számára.

ENGLISH COMPETITION
ON 29TH MARCH,2012 (Thursday)
TOPIC: LONDON
NEEDED: ENTHUSIASTIC STUDENTS IN GROUPS OF 3
HAVE FUN AND LEARN ENGLISH!
ASK YOUR ENGLISH TEACHER FOR DETAILS AND THE PRE-TASK.

PRE-TASK:
Write a story of 100 words starting with: It was a beautiful spring  morning and ending with London. Please, hand it in before March 15th .

GOOD LUCK.

2012-02-20


Vers- és novellaíró pályázat

 

Kedves Diákok! Iskolánk Magyar Munkaközössége a Diákönkormányzattal közösen vers- és novellaíró pályázatot hirdet iskolánk tanulói részére.

A pályázatra maximum 5 verssel és/vagy maximum 2 novellával lehet nevezni. A novella formai követelményei: Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-es sorköz és maximum 3-4 oldal. Pályázni digitális formában lehet a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A pályaművek beküldési határideje: 2012. április 13. 14 óra

2012-02-15


Nyári tábor a Csattogó-völgyben testvériskolánk diákjaival

 

Kedves Diákok! Nyári tábort szervezünk diákjaink és a testvériskolánk diákjai részére a Csattogó-völgybe.


Tervezett időpont: 2012. július 22-26.

Tábor tervezett költsége: 22.000 – 25.000 Ft

A tábor költsége a szállást, teljes ellátást és a programok költségét is tartalmazza.

Jelentkezési határidő: 2012.  március 14.

Jelentkezés és bővebb információ: Varga Péter szabadidő-szervezőnél (326-os irodában)

Tervezett programok:

1.  nap: Szállás elfoglalása, ebéd, sport délután, vacsora, és ismerkedési est.

2. nap: Reggeli, Hajókirándulás Visegrádra, vacsora

3. nap:    Reggeli, STRAND, vacsora

4. nap: Reggeli, kirándulás kisvasúttal Királyrétre, kalandpark, este tábortűz, szalonnasütés.

5. nap:    Reggeli, kiköltözés, hazautazás.

Reméljük, hogy sokan leszünk, jót bulizunk, és akár egy hagyományt teremtünk ezzel a táborral.

VÁRUNK TITEKET SZERETETTEL!!!

2012-02-15


"Szép magyar beszéd" verseny - végeredmény

 

2013. február 13-án délután a könyvtárban került sor a Kazinczy Ferenc nevéhez köthető szép magyar beszéd verseny iskolai fordulójára.

A 15 fős mezőny többsége a kultúrával, a magyarsággal, illetve a magyar nyelvvel kapcsolatos gondolatokat olvasott fel szabadon választott versenyfeladatként. A győzteseket a kötelező szöveg (Benedek István: Rendületlenül) meghallgatása után választotta ki az iskolánk magyar tanáraiból és Lang László igazgatóhelyettes úrból álló zsűri.


A díjazottak:
I.    Léman Boglárka (12/E)
II.    Toma Diána (11/E)
III.    Márton Adrienn (10/B)


Különdíjas: Horváth Péter (9/2.)


A ceglédi megyei versenyen (2012. március 10-én) iskolánkat az I. és a II. helyezett tanuló képviseli. Sok sikert kívánunk nekik.

2012-02-15


Nyelvi előkészítő - Felvételi témakörök

 

Kedves nyelvi előkészítő szakra jelentkező Diákok! Az alábbiakban olvashatjátok azokat a témaköröket, melyek segítenek, hogy iskolánkba sikeres szóbeli felvételi vizsgát tegyetek. Jó tanulást!

 

Témakörök:

1. Talk about yourself

2. Talk about your best friend

3. My family

4. My home (My room)

5. My town / My village

6. Daily routine

7. Weather and seasons

8. Free time activities

9. Healthy living (food, sport)

10. My school (subjects)

2012-02-15


Tájékoztató a központi írásbeli felvételiről és a szóbeli felvételiről

 

Tisztelt Szülők! Kedves Felvételiző Diákok! A kijavított központi írásbeli felvételi dolgozatok megtekinthetőek 2012. február 1-én 8 órától 16 óráig iskolánk könyvtárában. Az át nem vett dolgozatokat a felvételi dolgozatot író tanuló általános iskolájának kipostázzuk.

 

A szóbeli felvételi időpontok a következőképpen alakulnak:

Szakközépiskola nyelvi előkészítő (05-ös tagozatkód)
2012. február 28. 13 óra

Szakközépiskola (vendéglátás - idegenforgalom) (04-es tagozatkód)
2012. február 29. 13 óra

Szakközépiskola (kereskedelmi-marketing) (01-es tagozatkód)
2012. március 1. 13 óra

Szakiskola (mindkét szakmacsoport) (02-es, 03-as tagozatkód)
2012. március 5. 13 óra

 

A szóbeliről további információ hamarosan itt a honlapon.

2012-01-25


"Szép magyar beszéd" verseny

 

Ha tudsz szépen, érthetően és kifejezően olvasni, jelentkezz magyartanárodnál a Kazinczy Ferencről elnevezett, közel fél évszázados hagyományokkal rendelkező „Szép magyar beszéd” versenyre! A verseny 2012. február 13-án 14:30-tól kerül megrendezésre iskolánk könyvtárában.

 

A verseny két részből áll:

1) egy szabadon választott, maximum 3 perc időtartamú 20. századi esszé vagy értekezés (részlet) felolvasásából;
(Vigyázz, szépirodalmi szöveget, pl. Mikszáth-novellát ne válassz! A megfelelő szöveg/részlet megtalálásához kérheted Ivánszky Ágota tanárnő segítségét is a könyvtárban.)


2) egy kötelező szöveg (minden versenyzőnek egyforma) tolmácsolásából;
(Ez azt jelenti, hogy mindenkinek egy ott kapott, először látott, ismeretlen szöveget is fel kell olvasnia.)

Az első helyezett(ek) képviselheti(k) iskolánkat a megyei versenyen.
Keresd meg mielőbb a számodra legvonzóbb szöveget, hogy sikeresen fel tudj készülni a megmérettetésre!


GYERE EL! SZERETETTEL VÁRUNK!

Iskolánk magyartanárainak nevében:
Oszaczkiné Szammer Beáta

2012-01-20


Szülői tájékoztató és igénylőlap ingyenes tankönyvekhez a 2012/2013-as tanévre

 

Tisztelt Szülők! A 2012/2013-as tanévre igényelhető ingyenes tankönyvekhez az Igénylőlap és a Szülői tájékoztató letölthető innen.

 

Koczkáné Kiss Orsolya
tankönyvfelelős

2012-01-19


Hálás köszönet

 

Iskolánk tanulói és dolgozói a közelmúltban több olyan akcióban és eseményen vettek részt, mellyel segíteni, könnyíteni tudtak rászoruló, illetve beteg embertársainknak.

 

I. Véradás

2011. november 18-án 29 diák jelentkezett a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnáziumban megrendezett véradásra. A megjelent tanulók közül 21 tanuló adhatott is vért, még sajnos 8-an különböző okok miatt nem. A jelentkezők számát illetően iskolánk a városi középiskolák között a harmadik

II. Cipős doboz akció

2011. december 12. és 20. között iskolánk részt vett a Baptista Szeretetszolgálat által meghirdetett Cipős doboz akcióban, melynek keretében rászoruló, illetve beteg gyermekeket leptünk meg karácsonyi ajándékokkal. A gyűjtés a 10/1. osztály szervezte meg és bonyolította le, és iskolánk majdnem minden osztálya , illetve a tanárok (és azok gyermekei) lelkesen vettek részt.

Osztályok 9/1., 9/2., 9/A, 10/1., 10/B, 10/E, 11/2., 11/A, 12/2., 12/B, 12/E, 13/E, 13/1., 14/1., 14/2.

Tanárok: Majerné Szabó Ilona, Szénásy Andrea és fia, Szabóné Villám Mariann, Bajnok Imréné, Starecz József, Varga Zsuzsanna, Füstös Istvánné, Mojzsis Andrea, Pap Zsolt, Duhonyi Károlyné, Bednárikné Kiss Krisztina, Koczoghné Csernák Melinda, Varga Péter, Gyulay Alexandra

Technikai dolgozók: Bakcsi Krisztina

Az eredmény: 87 cipős doboznyi ajándék a rászoruló gyermekek részére, illetve 4 hatalmas zsáknyi gyönyörű plüssjáték a Heim Pál Gyermekkórházban kezelt végstádiumos rákban szenvedő kis betegek számára.

III. Karitász Népkonyha

Iskolánk vezetősége, továbbá a pedagógusok és más dolgozók egy része csatlakozott a Karitász Népkonyha akcióhoz és egy (vagy több) tál étel árának befizetésével támogatta a szükséget szenvedőket. Iskolánkban 12 ezer Ft gyűlt össze erre a célra, mely összegből 30 rászoruló egyszeri étkezését finanszírozták.

Segítettek: Ladányi Károly mb. igazgató, Lang László igh., Nagy Lászlóné gazdasági vezető, Harmati Ferenc, Jakusné Bakai Ágnes, Zollerné Nagymarosi Ágnes, Berczeli Magdolna, Gyulay Alexandra, Bucs-Tonk Veronika Dóra, Bayer Lívia, Majerné Szabó Ilona, Koczoghné Csernák Melinda, Zachár Márta, Kis Balázs, Oszaczkiné Szammer Beáta, István Kálmán

IV. Tartós élelmiszer gyűjtés

Több kolléga segített még tartós élelmiszer adománnyal, illetve tüzelőre szánt összeggel egy rászoruló családot. Az adományt a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével küldtük el.

Segítettek: Lengyel Dóra, Gyulay Alexandra, Bednárikné Kiss Krisztina, Varga Antalné, Füstös Istvánné, Varga Zsuzsanna, Majerné Szabó Ilona, Oszaczkiné Szammer Beáta, Dr. Szélné Kálmán Mária

Minden önzetlen segítségért hálás köszönet!!!

Gyulay Alexandra

2012-01-18


Iskolai pólók akciós áron

 

Kedves Diákok! Korlátozott számban kaphatók még idei és tavalyi iskolai pólók. A tavalyi pólók ára 600 Ft/db (készleten 3 db női L-es és 3 db női XL-es), az idei pólók 900 Ft/db áron (készleten: 1 db férfi M-es, 3 db férfi XL-es; 2 db női S-es, 3 db női L-es, 2 db női XL-es) vásárolhatóak meg Varga Péter tanár úrnál a 326-os irodában.

2012-01-12

 


Fel a Csóványosra! (túra), Nyaralás

2012-01-06

Kedves Érdeklődők! A Fel a Csóványosra! túráról és a tervezett erdélyi nyaralásról bővebb információt olvashattok az Iskolai pillanatok Szabadidő menüpont alatt.


Tájékoztató a központi írásbeli felvételiről

2012-01-04

Kedves Felvételiző Diákok!

Az írásbeli felvételi vizsga időpontja: 2012. január 21. szombat 10 óra.

A vizsga helyszíne iskolánk épülete, melynek pontos címe: Vác, Brusznyai Árpád utca 6. A vizsgát a számodra kijelölt teremben kell megírnod.  (A terem számát a letölthető táblázatban találod).

Kérlek, hogy a vizsga megkezdése előtt 15 perccel foglald el a helyedet a kijelölt tanteremben. A vizsga 2 X 45 percet vesz igénybe, melynek során először anyanyelvből, majd matematika tantárgyból kell egy-egy központilag készített feladatlapot kitöltened. A két feladatlap között 15 perc szünet van.

A vizsgára feltétlenül hozzál magaddal személyazonosításra alkalmas igazolványt (diákigazolvány vagy személyi igazolványt), továbbá tollat, körzőt és vonalzót. Az írásbeli vizsga során semmiféle más segédeszköz (pl. számológép, telefon, helyesírási szótár) nem használható.

A kijavított dolgozatokat 2012. február 1. 9-15 óra között Te vagy szüleid megtekinthetitek az iskolában.

Amennyiben fel nem róható okból (orvos által igazolt betegség) nem tudsz részt venni a felvételi vizsgán, a pótló felvételi vizsga időpontja 2012. január 26. 14 óra.

A vizsgához sok sikert és eredményes felvételizést kívánok:

 

Ladányi Károly
Megbízott igazgató

2012-01-04


A műfordító verseny díjazott alkotásai

2012-01-04

A novemberben meghirdetett műfordító versenyen sokan próbára tették költői tehetségüket.

Volt, aki mindkét verset lefordította, volt, aki idegen tollakkal próbált ékeskedni, nevezetesen Tandori Dezsőt hívta segítségül.  Minden fordításban voltak szép és figyelemre méltó részletek, néhányatoknak szinte az egész verset sikerült hiteles és élvezetes módon átültetni magyarra. Az első három helyezett az iskolai karácsonyi ünnepségen vehette át jutalmát, egy-egy angol ill. német  nyelvű könyvet.

A nyertesek névsora:

Angol nyelv

1. helyezett: Póka Alexandra 12/1.

2. helyezett: Farkas Krisztina 11/2.

3. helyezett: Molnár Zsombor 10/E

 

Német nyelv

1. helyezett: Kovács Pál Róbert 10/1.

2. helyezett: Lestyánszki  Anita 11/1.

3. helyezett: Kelemen Ákos 11/2.

Fordításaikat itt elolvashatjátok.

További résztvevők: Bíró Alexandra (12/1), Balogh Eszter (12/2), Gerhát Tibor Márton (9/2), Bíró Vivien (10/1), Dávid Lili (9/2), Mészáros Kamilla (9/1), Kiss Dániel (9/B), Hemela Máté, Magyar Barnabás (9/1), Szinovszki Cintia (9/2), Szabó Brigitta, Somodi Patrícia (9/E), Pintér Anita (11/1),Sebján Andrea (12/1), Bukros Krisztián (11/B), Kurucz Norbert (11/2)

Mindnyájatoknak gratulálunk és az idegen nyelvű szépirodalom olvasására buzdítunk!


Helyesírási verseny

2012-01-04

2011. november 22-én helyesírási versenyen mérték össze tudásukat iskolánk leghelyesebben író, vállalkozó kedvű diákjai.

A feladatlap tesztkérdései és a tollbamondás nem egy esetben komoly fejtörést okoztak a tanulóknak, ennek ellenére szép eredmények születtek. A versenyt nagy meglepetésünkre egy kilencedik évfolyamos diáklány, Sós Regina (9/2) nyerte, a mezőnyből magasan kiemelkedő, 90 %-os teljesítménnyel. Második helyezést ért el Leszák Noémi (11/E), a harmadik helyen pedig ugyancsak egy kilencedik évfolyamos tanuló Németh István (9/B) végzett.

Gratulálunk a díjazottaknak és mindenkinek, aki fontosnak tartja a magyar nyelv ápolását, helyes használatát és eljött a versenyre.

A további eredmények az alábbi táblázatban tekinthetők meg.


Szavalóverseny

2012-01-04

Iskolánkban 2011. december 12-én került sor a hagyományos iskolai szavalóversenyre. Hétfő délután 14.30-kor az iskola könyvtárában gyülekeztek a résztvevők.

Az idén a téma az advent, a karácsony volt. A versenyzők elsősorban magyar költők alkotásai közül válogattak. Ady Endre, Reményik Sándor, Heltai Jenő, József Attila, Juhász Gyula, Wass Albert verseit hallhattuk értő tolmácsolásukban. A zsűri tagjai a magyartanárok voltak (Oszaczkiné Szammer Beáta, Szmolárné Török Hajnalka és Majerné Szabó Ilona tanárnők), valamint Varga Péter tanár úr is elmondta véleményét és segítette a zsűri munkáját.

A jeles alkalmat megtisztelte látogatásával Ladányi Károly igazgató úr és Lang László igazgatóhelyettes úr is.

A verseny résztvevői megajándékoztak bennünket ( és egymást )egy lélekemelő, szép délutánnal.

A verseny eredménye:

1. helyezett: Klement Tibor 10. E osztályos tanuló

2. helyezett: Fricz Orsolya    11.E osztályos tanuló

3. helyezett: Toma Diána      11.E osztályos tanuló

4. helyezett: Bartuszek Petra  9/1  osztályos tanuló

A tanulók jutalmukat az iskolai karácsonyi ünnepségen vehették át az igazgató úrtól. Minden résztvevőnek gratulálunk.


Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet!

 

"Karácsony készül, emberek!

Szépek és tiszták legyetek!

Súroljátok fel lelketek,

csillogtassátok kedvetek,

legyetek újra gyermekek,

hogy emberek lehessetek!"

Wass Albert

2011-12-21


Adni jó

 

November 18-án iskolánk 21 diákja vett részt a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégiumban rendezett véradáson.

A biztonságos hazai vérellátáshoz évente közel félmillió önkéntes véradó segítségére van szükség. A donortól 4,5 dl vért vesznek le, mely 3 beteg embertársunk életén segíthet.

A véradáson a következő tanulók vettek részt: Mede Lotti, Bánszki Bernadett, Veres Ábrahám, Dócs Csilla, Kapuszta Karolina, Rudolf Dávid, Latorovszki Krisztián, Nagy Mátyás, Pomaházi Roland, Pintér Zsuzsanna, Pintér Bernadett, Fajszán Karina, Orosz Nikolett, Kakas Hajnalka, Markovits Orsolya, Szélesi Krisztián, Tóth Barnabás, Cerny Gábor, Dinka Alex, Kirchoffer Ádám, Rozman Gergő.

 

Köszönet az önzetlen segítségükért!

2011-12-20


Csatlakozzunk a cipősdoboz akcióhoz!

 

A Baptista Szeretetszolgálat ebben az évben is meghirdette a cipősdoboz akciót, melynek keretében legalább húszezer rászoruló, nehéz sorsú gyermek megajándékozásához várja a jó szándékú és nyíltszívű emberek segítségét

Kérjük és várjuk az osztályok részvételét az akcióban. Vegyünk egy cipősdobozt, melynek tetejét és alját vonjuk be színes csomagolópapírral, majd töltsük meg ajándékokkal. Tehetünk bele édességet, tanszereket, jó állapotban lévő játékokat, szappant, fogkefét, stb. Az így elkészült dobozt ragasszuk le átlátszó cellux szalaggal és végül a tetejére jól láthatóan írjuk rá, hogy milyen nemű és életkorú gyermeknek szánjuk az ajándékot. A megtöltött cipősdobozokat a 327-es teremben gyűjtjük december 16-ig.

Minden osztályt arra kérünk, hogy legalább egy cipősdobozzal járuljon hozzá az akcióhoz!

Ha valaki plüss játékot szeretne felajánlani, azt ne a cipősdobozba tegye, hanem külön egy nylon szatyorban adja le, mert ezeket a Szeretetszolgálat munkatársai a Heim Pál Gyermekkórházba viszik majd el, hogy a rák végső stádiumában lévő haldokló gyermekek utolsó Karácsonyát tegyék szebbé...

Minden diák, illetve osztály nagylelkű segítségét előre is köszönjük!

10/1. osztály

2011-12-08


DÖK gyűlés

 

Kedves Diákok! A májusi DÖK gyűléssel kapcsolatos bővebb információt az Iskolai pillanatok DÖK hírek menüpont alatt olvashattok.

2011-12-07


Egy évig őrizhetjük a Selye Vándorkupát

 

Az idei tanévben november 30-án és december 1-én  került megrendezésre a Selye János Humán Szakközépiskola rendezésében a most már hagyományosnak mondható kétnapos labdarúgó Selye Kupa. Az első napon a fiúk, majd a második napon a lányok mérték össze tudásukat. Iskolánk csapatai az összesített eredményt nézve  remekül szerepeltek, hiszen a két nap eredményei alapján elhódították a Vándorkupát. A fiúk az összes meccset megnyerve végeztek az első helyen, míg a lányok a második napon a negyedik helyezésükkel hozták azt a minimum eredményt, ami elég volt a vándorkupa elnyeréséhez. A lányoknál egyébként a házigazda végzett az első helyen. A fiúknál Sipeki Attila több mint tíz lőtt góllal a gólkirályi címet is bezsebelte! Gratulálunk nekik, és további szép sport sikereket kívánunk!

Fiú csapat:
Dulló Martin 12/1.

Rácz Dominik

10/2.
Zimonyi Dániel 11/1.
Nagy Richárd 11/E
Zsolnai Richárd 11/A
Sztriskó Zoltán 12/1.
Sipeki Attila 11/1.

 

Lány csapat:
Zsömbörgi Kinga 11/E
Borsán Barbara 11/E
Szabó Regina 9/1.
Hevesi Csenge 12/E
Laczkó Dorina 12/E
Kapuszta Karolina 12/1.

 

selyelany selyefiu

2011-12-02


Helyesírási verseny - megoldókulcs

 

Iskolánkban november 22-én tartottuk az idei tanév helyesírási versenyét. Az eredményhirdetésre és a díjátadásra a karácsonyi ünnepségen kerül sor. Addig is tájékozódhattok, hogy helyesen oldottátok-e meg a feladatlapot. A megoldásokat itt találhatjátok.

2011-11-25


Karitász Népkonyha akció

 

Várjuk osztályok, szülők, tanulók és tanárok adományait a váci Karitász Népkonyha ételjegy akciójához, melynek keretében 200 és 400 Ft-os ételjegyet juttatunk  el a rászorulók részére. A közadakozás fővédnöke Farkas Pál igazgató-karmester. Iskolai kapcsolattartó: Gyulay Alexandra.

2011-11-14


Műfordító verseny

 

Kedves Diákok! Iskolánk nyelvi munkaközössége műfordító versenyt hirdet. A versenyről bővebb információt olvashattok itt. A lefordítandó angol verseket megtaláljátok itt, míg a német verseket innen tudjátok letölteni.

2011-11-14


Véradás

 

Kedves Diákok, Tanárok! November 18-án (pénteken) 10 órától a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégiumban VÉRADÁS lesz. Minden 18 évet betöltött tanulót és tanárokat TAJ kártyával sok szeretettel várnak a szervezők. Jelentkezni lehet november 16-ig az osztályfőnököknél vagy november 17. 10 óráig Gyulay Alexandra tanárnőnél. ADJ VÉRT ÉS MENTS MEG 3 ÉLETET.

2011-11-14


Álláshirdetések


A Bernáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény
20/A § alapján 4 pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: angol szakos középiskolai tanár, gazdasági szaktanár, magyar-történelem szakos középiskolai tanár és kereskedelmi szakoktató.

A részletes pályázati kiírás a csatolt dokumentumok megnyitásával érhető el.

Angol szakos középiskolai tanár

Gazdasági szaktanár

Magyar-történelem szakos középiskolai tanár

Kereskedelmi szakoktató

2011-11-11


Pályaválasztási tájékoztató, Nyílt napok

 

Tisztelt Szülők, Kedves Nyolcadikos Diákok! A könnyebb elérés érdekében a pályaválasztással és a nyílt nappal kapcsolatos információk megtekinthetők itt vagy itt.

2011-10-26


"Pesti srácok" - In memoriam 1956

 

"Előre mind pesti srácok
Előre mind kit hív a hon
Zászlónk lobogjon a barikádon
Édes hazánkért, új hajnalon

Száz éjszakát virrasztva át,
álmodjunk újra bátor csatát
angyal vigyázzon reám és rátok
Előre mind pesti srácok"

 

Október 21-én iskolánk 11. évfolyamának segítségével az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk. A  rendhagyó műsor a forradalomban harcoló „pesti srácokon” keresztül állított emléket mindazoknak, akik életüket és szabadságukat adták egy nemes ügyért. "Az 1956-os forradalommal a magyar nép helyreállította az európai forradalmak becsületét, a forradalom eszméjének vonzerejét, és bebizonyította, hogy nemcsak a szabadság felszámolása lehet egy forradalom következménye a 20. században, hanem a szabadság és az emberi jogok helyreállítása is." Köszönjük a 11. évfolyam színvonalas ünnepi műsorát, és minden felkészítő tanárnak a segítséget, valamint Szabó Miklósnak és a 2M Design-nak, és a váci Görgey utcai Lakástextil és Méterárú boltnak a támogatást az műsorhoz.

okt23

2011-10-24


Bernáth Kupa 2011 - Címvédés itt is, ott is

bernathkAz idei tanévben október 13-án és október 14-én rendeztük meg az iskolánk névadójáról elnevezett labdarúgó bajnokságot, a Bernáth Kupát. Október 13-én elsőként a fiúk léptek parkettre, hogy elhódítsák a Vándorkupát. A hét csapat, két csoportra osztva versengett a díszes serlegért. Ezen a napon nagy küzdelemben a Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium csapata végzett az első helyen, ezzel megvédte a címét, és egy évre ismét elhódította a Vándorserleget. A dobogó második fokára a Madách Imre Gimnázium csapata állhatott, míg a Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola tanulói állhattak fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Fiainknak a negyedik helyet sikerült elcsípniük. A csapatunk tagjai voltak: Major Balázs, Rácz Dominik, Zsolnai Richárd, Karácsony Dávid, Nagy Richárd, Sztriskó Zoltán, Dulló Martin, Sipeki Attila, Füle Ákos és Stumpf Ferenc. Október 14-én a lányok következtek. A lányok viadalára 6 csapat nevezett, közülük a legjobbnak a Madách Imre Gimnázium csapata bizonyult, ezzel ők is megvédték címüket, és ők is újabb egy évig őrizhetik a Vándorkupát. Második helyen iskolánk csapata végzett, míg a dobogó legalsó fokára Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola csapata állhatott fel. Csapatunk tagjai voltak: Markovits Orsolya, Laczkó Dorina, Kapuszta Karolina, Borsán Barbara, Hegedűs Georgina, Simon Diána, Zsömbörgi Kinga, Hevesi Csenge, Szabó Regina. Mindkét napon rendkívül jó hangulatban zajlott a rendezvény, melyet iskolánk maroknyi szurkolócsapata biztosított. Jövőre sok szeretettel visszavárunk minden csapatot. Minden helyezettnek gratulálunk, és további sportsikerekben gazdag tanévet kívánunk. A kupán készült képek megtekinthetők az Iskolai pillanatok Galéria menüpont alatt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2011-10-17


Sítábor

 

Kedves Diákok! A márciusi sítáborral kapcsolatosban bővebben itt olvashattok.

2011-09-23


Új tanárok érkeztek szeptemberben iskolánkba

 

Iskolánkban szeptembertől a következő új tanár kollégák kezdik meg a tanítást:

  • Bucs-Tonk Veronika Dóra tanárnő - angol
  • Lámfalusi Réka tanárnő - informatika
  • Lengyel Dóra tanárnő - földrajz-biológia
  • Tokai Attila tanár úr - vendéglátó szaktárgyak, történelem
  • Varga Zsuzsa tanárnő - kereskedelmi szaktárgyak

Sok szeretettel köszöntjük új kollégáinkat és egyben erőt, türelmet és kitartást kívánunk nekik!
Reméljük mindegyikük megtalálja a számítását iskolánkban!

 

Ladányi Károly
Mb. Igazgató

2011-09-20

 


Szervezett étkezés (menza) lehetősége iskolánkban

 

TISZTELT SZÜLŐ!

 

Tájékoztatom, hogy a középfokú oktatásban résztvevő tanulók számára a 2011/2012 tanévben is lehetőségünk van szervezett étkezést /menzát/ biztosítani.

Iskolánk tanulói részére az étkezést a Boronkay György Műszaki Középiskola
Kollégiumának konyhája biztosítja 2011. szeptember 12-től kezdődően.
Ezen szolgáltatásért a tanulónak térítési díjat kell fizetni, melynek összege a Boronkay György Műszaki Középiskola által megállapított 320.-Ft/ ebéd adag.

A fizetendő térítési díj összege az alanyi jogon járó kedvezmények mértékének megfelelően csökken, abban az esetben, ha a családban három vagy annál több, illetve fogyatékos gyermek ellátásáról is gondoskodni kell. A kedvezmény mértéke ebben az esetben az étkezési térítési díj 50%-a.
Térítési díjkedvezményt szociális rászorultság alapján a tanuló állandó lakhelye szerinti illetékes Önkormányzat állapíthat meg a szülő Írásos kérelme alapján.

Tájékoztatom továbbá Önt, hogy a térítési díjat minden hó 10. napjáig, egy hónap időtartamra, előre kell fizetni.

Ha a tanuló betegség vagy más ok miatt a menzai ellátást tárgyhóban nem veszi igénybe és ezt a tényt megfelelő indokkal bejelenti az étkezést szervezőnél – az intézmény fszt. emelet 130 sz. irodájában -, úgy a bejelentés napjától mentesül a térítési díj megfizetése alól. Az előre befizetett térítési díjat ebben az esetben a következő havi esedékes fizetésből leszámítjuk.

A bejelentés elmulasztása esetén az igénybe nem vett menzai ellátásért a térítési díj összegét a tanulónak meg kell fizetni.

Kérem Önt, amennyiben gyermeke részére 2011/2012 tanévben menzai ellátást igényel, úgy a mellékelt adatlapot kitöltve szíveskedjen leadni az iskola fszt. emelet 130 sz. irodájába.

 

Tisztelettel:

 

Ladányi Károly
Mb Igazgató

2011-09-07


DÖK alakuló értekezlet

 

Kedves Diákok! A DÖK alakuló értekezlettel kapcsolatban bővebb információt találtok az Iskolai pillanatok DÖK-hírek menüpont alatt.

2011-09-07


Szecskaavató, szecskatúra

 

Kedves Elsőévesek! A szecskaavatóval és a szecskatúrával kapcsolatban bővebb információt találtok az Iskolai pillanatok DÖK-hírek menüpont alatt.

2011-09-07


Tanévnyitó ünnepség

 

Kedves Diákok! Iskolánkban a 2011/2012-es tanév évnyitó ünnepségére szeptember 1-én 8:20-kor kerül sor az iskola udvarán. Érkezés 8 órára az osztálytermekbe.

2011-08-24


Tanévnyitó értekezlet (tanároknak)

 

Kedves Kollegák! A 2011/2012-es tanév évnyitó értekezletét augusztus 31-én 8 órától tartjuk.

Ladányi Károly
Mb. Igazgató

2011-08-24

 


Tankönyv csomagok árai a 2011/2012-es tanévre

 

Kedves Diákok, Tisztelt Szülők! Honlapunkról letölthető a 2011/2012-es tanév tankönyv csomag árai. Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a tankönyv csomagok ára tájékoztató jellegű, a februári megrendelésben szereplő összegeket tartalmazza. Az összegben eltérés előfordulhat az esetleges év közben bekövetkezett áremelések miatt. Váltópénzt kérjük hozzanak magukkal! Letöltés itt.

Koczkáné Kiss Orsolya
tankönyvfelelős
06-27-500-730

2011-08-16


Javítóvizsga témakörök, feladatlapok - Bednárikné Kiss Krisztina

 

Kedves Diákok! Bednárikné Kiss Krisztina tanárnő friss javítóvizsga témaköreit és a hozzájuk tartozó feladatlapokat megtalálhatjátok a Letöltések Bednárikné Kiss Krisztina menüpont alatt.

2011-08-08


Érettségi utáni szakképzés

 

Korlátozott létszámban továbbra is várjuk érettségizett diákok jelentkezését a 2011/2012-es tanévben iskolánkban induló OKJ szerinti két éves Kereskedő szakmai képzésre. Jelentkezési lap letölthető itt. A kitöltött jelentkezési lapokat az iskola titkárságán kérjük leadni.

2011-08-08


Nyári ügyelet

 

Kedves Diákok! A nyári szünetben ügyeiteket szerdánként 9 órától 12 óráig tudjátok elintézni.

2011-07-18


Javítóvizsga időpontok

 

Kedves Diákok! A javítóvizsga időpontok letölthetők itt vagy itt.

2011-07-04


Álláshirdetések


A Bernáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény
20/A § alapján 4 pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: angol szakos középiskolai tanár, vendéglátó -gazdasági szaktanár, kereskedelmi gazdasági szaktanár, kereskedelmi szakoktató.

A részletes pályázati kiírás a csatolt dokumentumok megnyitásával érhető el.

Angol szakos középiskolai tanár

Vendéglátó gazdasági szaktanár

Kereskedelmi gazdasági szaktanár

Kereskedelmi szakoktató

2011-06-24


Tankönyv értékesítés időpontjai

 

9. évf. szakközépiskola (9/1., 9/2., 10/E) augusztus 24. 12:00-18:00
9. évf. szakiskola (9/E, 9/A, 9/B) augusztus 25. 12:00-18:00
10. évfolyam (10/1., 10/2., 10/A, 10/B) augusztus 26. 10:00-14:00
11-12. évfolyam augusztus 29. 12:00-16:00
13-14. évfolyam augusztus 30. 12:00-16:00
INGYENES tankönyvek kiadása augusztus 31. 12:00-18:00

 

Váltópénzt kérjük hozzanak magukkal!

Koczkáné Kiss Orsolya
tankönyvfelelős
06-27-500-730

2011-06-24


Kedves Szülők! Kedves felvételiző Diákok! Az iskolánkba jelentkező tanulók számára a felvételi elbeszélgetést a következő időpontokban tartjuk:

 

2012. február 28. 13 órától Nyelvi előkészítőre (05-ös tagozat kód) (225-ös és 204-es terem)
2012. február 29. 13 órától Szakközépiskolába jelentkezők számára (vendéglátás-idegenforgalom; 04-es tagozat kód illetve kereskedelmi-marketing 01-es tagozat kód) (104-es terem)
2012. március 1. 13 órától Szakközépiskolába jelentkezők számára (vendéglátás-idegenforgalom; 04-es tagozat kód illetve kereskedelmi-marketing 01-es tagozat kód) (104-es terem)
2012. március 5. 13 órától Szakiskola jelentkezők számára (mindkét szakmacsoport; 02 és 03 tagozat kód) (104-es terem)

 

Kérjük a felvételiző diákokat hogy  diákigazolványukat, az általános iskolai ellenőrző füzetüket, illetve bármilyen versenyen elért kiemelkedő eredményt igazoló dokumentumaikat hozzák magukkal, valamint az alkalomhoz illő öltözékben jelenjenek meg a felvételi elbeszélgetésen.

 

Felvételi névsorok:

 

Február 28.: nyelvi előkészítő (05-ös tagozat kód)

 

Február 29.: szakközépiskola (04-es és 01-es tagozat kód)

 

Március 1.: szakközépiskola (01-es és 04-es tagozat kód)

 

Március 5.: szakiskola (mindkét szakmacsoport; 02-es és 03-as tagozat kód)

 

Mindenkinek eredményes felvételizést kíván:

 

Ladányi Károly
Mb. Igazgató

 

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 53 vendég és 0 tag böngészi

FEL