2016. március 22-én rendezte meg az idegen nyelvi munkaközösség az immár hagyományos angol, illetve német nyelvi versenyt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tanulóink szívesen tettek eleget a versenyfelhívásnak. Minden évben érdeklődéssel vesznek részt a megmérettetésen, hiszen érdekes, izgalmas, változatos feladatok várják őket.

 

A német nyelvi versenyről


A német nyelvet szerető tanulók több területen is próbára tehették tudásukat: nemcsak „száraz”, mindennapi feladványokat kell megoldaniuk, hanem országismereti, szakmai – mind vendéglátó, mind kereskedelmi – tudásukkal is büszkélkedhettek.

Kellemes, oldott hangulatban, zenei aláfestéssel ékesítve, 3 fős csapatokban dolgoztak, játszottak. A gulyásleves német nyelvű receptje, Power Point-tal bemutatott feladatok, viccek, szótárhasználat, országismereti totó, valamint Activity feladványok színesítették a délutánt.

Izgalmas volt, hogy az egyforma pontszámot elért két csapat közül melyik fog győztesen a harmadik helyre kerülni. Ezt pótfeladat közbeiktatásával döntötte el a szaktanárokból álló zsűri.

A versenyt rendezők is jókedvűen, vidáman, a tanulókkal együtt örülve zárták le a sikeres, eseménydús délutánt. Jövőre, veletek, ugyanitt!

 

Eredmények

 

1. helyezett: 11/2 osztály Bozsóki Ádám, Kovács Réka, Oroszi Konrád

 

2. helyezett: 10/1 osztály Radnai Krisztina, Szegner Viktória, Varga Mátyás

 

3. helyezett: 9/2 osztály Gyuricza Fanni, Molnár Renáta, Szilák Réka

 

Gratulálunk!



Az angol nyelvi versenyről


Ebben az évben az angol versenyen a résztvevőknek az Amerikai Egyesült Államokból kellett felkészülniük. Nemcsak nyelvi, hanem földrajzi, történelmi tudással és általános műveltséggel is kellett rendelkezniük azoknak, akik meg akarták állni a helyüket a megmérettetésen.

A célországról készített prezentációja legjobban Kovács Bencének (11/1) és Fuferenda Melindának (13/E) sikerült. A csapatok „megküzdöttek” az USA tagállamaival egy vaktérkép, mértékegység-rendszerével pedig egy dal segítségével. Az amerikai és brit angol különbségeire pedig villámkérdések sora világított rá. Az USA nagyvárosait, nevezetességeit, híres szülötteit, történelmi eseményeit is ismerniük kellett a versenyzőknek a sikeres szerepléshez.

A verseny végére nemcsak a diákok, hanem a szervezők is kellemesen elfáradtak, de megállapították, hogy a versenynek csak nyertesei voltak.

 

Minden résztvevőnek szívből gratulálunk!


A helyezettek


1. helyezett csapat: Fruits Ulicska Ramon, Balizs Helga, Fuferenda Melinda (13/E)

 

2. helyezett csapat: Stars of the State Kovács Bence, Dévity Olivér, Kosztolányi Levente(11/1)

 

3. helyezett csapat: IQ Fighters Czidor Máté, Szűcs Fatime, Kristály Luca (12/NY)

 

GRATULÁLUNK!


 

Írta: Zollerné Nagymarosi Ágnes és Oszaczkiné Szammer Beáta

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 217 vendég és 0 tag böngészi

FEL