1

 

BESZÁMOLÓ

2018. október 21. és november 5. közötti időszakban iskolánkból, a Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskolából öt kolléga vett részt az ERASMUS+ pályázat keretében Spanyolországban, Valenciában egy szakmai úton.

Látogatásunkat az ESMOVIA partnercég szervezésében bonyolítottuk le. Magas színvonalú szolgáltatást nyújtottak, mindenben segítettek bennünket ottlétünk ideje alatt. A további együttműködésre is nyitottak intézményünkkel.

Olyan szakmai programot állítottak össze számunkra, amely során lehetőségünk nyílt spanyol tanár kollégákkal találkozni, szakmai beszélgetéseket folytatni. Más országokból (Lengyelország, Litvánia) érkezett tanár kollégákkal is tudtunk találkozni. A közös látogatások kiváló lehetőséget teremtettek arra, hogy össze tudjuk hasonlítani több ország szakmai képzésének, iskolarendszerének struktúráját is.

A szakképző intézmények látogatása során a képzési rendszer szerkezetén kívül gyakorlati példákat is láttunk a tantárgyfelosztás, órarendszerkezet, iskolai élet és gyakorlati képzés megszervezésével kapcsolatban. Új lehetőségként megismerkedtünk az online képzési forma előnyeivel is.

Ezen kívül többféle vendéglátóhelyet (éttermeket, pékséget, szállodákat) is meglátogattunk, ahol betekintést nyertünk a vendéglátó tevékenység részleteibe, szervezésébe, a foglalási rendszer használatától, az árképzésen át a konyhai munka szervezéséig.

Látogatásunk ideje alatt a szakmai angol nyelv használatának terén is sokat fejlődtünk.

Szabadidőnkben megismerkedtünk a város történelmi múltját idéző épületekkel, emlékekkel, valamint a modern városrészekkel is.

2 3

A látottakról, hallottakról a nevelőtestületnek november 13-án beszámoló előadást tartottunk.

 

A program részletesen:

NYITÓ MEGBESZÉLÉS, ISKOLÁNK BEMUTATÁSA – PREZENTÁCIÓ

ISKOLÁK, amelyeket meglátogattunk

El Centro Integrado Público de Formaión Profesional MISERICÓRDIA

4 5 6 7 15

 

•CIPFP Ausias March

•Instituto Abastos

 

8

 

• Altaviana – Vocational and Tourism School

8 10 11

 

ÉTTEREM - Trinquet de Pelayo

SZÁLLODÁK

• MYR Hotel Plaza Mercado & Spa

• Hotel Checkin Valencia

12

 

• Meraki Beach Hotel

14

•Hotel Villacarlos

 

PÉKSÉGLa Tahota del Abuelo

15

ZÁRÁS, ÉRTÉKELÉS, IGAZOLÁSOK átvétele

Disszemináció

2018.12.04-én a tantestületi értekezleten megosztottuk tapasztalatainkat kollégáinkkal, majd vendégül láttuk őket Spanyolország nemzeti ételével, a paellaval.

27 26 25 24 23 22 17 18 19 20 21

Kissné Papp Gabriella

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 48 vendég és 0 tag böngészi

FEL