2019.március 12-16. között iskolánk két tanára a Református Pedagógiai Intézet által szervezett Országlátó tanár-cserelátogatás program keretében erdélyi utazáson vett részt.

A program az erdélyi, partiumi és anyaországi református középiskolák tanárainak ad lehetőséget arra, hogy egymás iskolarendszerét, nevelő és oktatómunkáját minél jobban megismerjék.

Februárban iskolánk látott vendégül két kollégát Kolozsvárról. Márciusban intézményünk tanárai kaptak lehetőséget a kiutazásra.

Szegvári Martin tanár úr a Zilahi Református Wesselényi Kollégium vendége volt. Az ott töltött napok során tanárúrnak lehetősége volt megismerni az oktatási rendszert, valamint Zilah és környékének nevezettségeit. Március 15-ét a vendégül látó intézménnyel ünnepelte, amely örök élménnyel gazdagította kollégánkat.

Csát Piroskát a Kolozsvári Református Kollégium tanárai, valamint a kolozsvári Református Pedagógiai Intézet munkatársa látták vendégül, ahol betekintést nyert a Kollégium hétköznapjaiba az óvodától a szakiskoláig, kóruspróbától a tanműhelyekig. A munkát követően tanárnő részt vett szabadidős valamint szakmai programokon. Az iskolai és városi ünnepi rendezvények Kolozsváron is a látogatás csúcspontját képezték.

 

Csát Piroska

Szegvári Martin

 

1

A zilahi iskola

 

2

Vendéglátóinkkal

 

3

A zsibai református templom

 

4

Fáklyás felvonulás március 15-én

 

5

Koszorúzás Wesselényi szobránál

 

6

A kolozsvári kollégium szakképző épülete

 

7

Tablókép az impozáns kollégiumból

 

8

Életkép szakács gyakorlaton

 

9

Vonulunk az ünnepi istentisztelet helyszínére

 

10

Balázs Edittel

 

11

A Farkas utcai templom

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 62 vendég és 0 tag böngészi

FEL