„JÁTSZANI IS ENGEDD…”

A Váci Dunakanyar Színház két évvel ezelőtt indította el színházi nevelési programját, s a 11/3 osztály diákjai már harmadik alkalommal kaptak lehetőséget arra, hogy „színházi emberekkel” – színigazgató, színész, rendező, dramaturg, drámapedagógus, pszichológus  – találkozhassanak, illetve színházi előadásokat nézhessenek meg.

Ebben a tanévben az öt alkalomból álló program témája Arany János balladái köré szerveződött. A 11/3 osztály A walesi bárdokat dolgozta fel Eck Attila dramaturg, drámapedagógus, valamint Fehérvári Fruzsina pszichológus, a Váci Dunakanyar Színház munkatársa vezetésével újszerű, mai megvilágításba helyezve a művet és a témát. A diákok ötleteiből építkező alkotásról videofelvétel is készült – természetesen az érintettek előadásában.

A foglalkozások elérték céljukat: a tanulókhoz szórakoztató módon közelebb került a színház világa, továbbá megtapasztalhatták a játék felszabadító élményét. Az improvizáción és a drámajátékokon alapuló tréninggyakorlatok segítségével fejlődött kommunikációs készségük, önismeretük is. A VDSZ jóvoltából még az Adáshiba című darab főpróbáján is jelen lehettünk.

Az utolsó alkalommal a programban részt vevő diákok egy ’gálaest’ során közönség előtt adták elő produkcióikat a Váci Dunakanyar Színházban. „A színház olyan értéket képvisel, mint egy iskola, hiszen nemzedékek nőnek fel benne, akik később színházbarátok lesznek. Ez nem csak azt jelenti, hogy előadást néznek, hanem azt, hogy kulturált emberekké válnak.”(Bagó Bertalan)

Köszönjük a lehetőséget a Váci Dunakanyar Színháznak!

Oszaczkiné Szammer Beáta (of.)

Pillanatképek

46 47

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 48 vendég és 0 tag böngészi

FEL